2008 nyarán az a megtiszteltetés ért, hogy a Pekingi nyári olimpián én is részt vehettem – na nem sportolóként, hanem kameramanként. Tudniillik magyar stáb közvetíti Atlanta óta a vívást minden országnak, ebbe a csapatba kerültem be idén. Ez persze azt is jelenti, hogy rendesen felkészültem a pekingi cache-ekből, ki tudja, hátha lesz rá alkalmam... Hálistennek nem dolgoztunk reggeltől vakulásig, a beosztás lehetővé tette, hogy egyszer-egyszer kiszabaduljak a városba, sőt esetenként egy-két kollégát is rá tudtam venni a „ládázásra”!

Érdekes, hogy ebben a 18 milliós városban nagyon kevés a láda, sőt, az országban is arányaiban jóval kevesebb van, mint mondjuk Magyarországon. Ez talán betudható annak, hogy Kínában eléggé ismeretlen fogalom a Geocaching, tudtommal nem nagyon művelik. Ami doboz található, azt jórészt itt járó külföldiek helyezték el. Ezért pl. a pekingi cachek javarészt virtuálisak, ami itt azt jelenti, hogy elég egy ponthoz odamenni, lefényképezkedni, bejelenteni.
 

Már az első napon majdnem sikerült egy megtalálást összehoznom, mert a leszállás, kipakolás után azonnal a belvárosba metróztunk, s meg sem álltunk a híres Tian’anmen térig. (a GPS-em természetesen a Müncheni reptér óta bekacsolva rögzítette a tracklogot) Kicsit fáradt volt mindenki a Müncheni 5 órás tranzit, plusz a kilenc és fél órás repülőút után (közben átrepültük 3 óra alatt az éjszakát), de mégis volt annyi kíváncsiság bennünk, hogy ezt ne hagyjuk ki. A sok-sok fotózkodás közben észrevettük, hogy jórészt mi vagyunk az egyedüli „európai arcok” a környéken, ennek következtében rengeteg sok fotó készült rólunk/velünk is, kínai szemmel :) Innen pár száz méterre volt csak a Népi Hősök Emlékműve, s közelében a ládapont, de nem mertem ennyi pekingi közt leszakadni a csoporttól... Még átsétáltunk a Mennyei Béke kapubástyáján, át a Függőleges kapun (ahol már azt hittük, hogy a Tiltott Városban járunk, de ez még korántsem az...), itt megcsodáltuk a szokásos turistabolondító bóvlibazárt, kicsit alkudtunk egy-két „rendkívül értékes ajándéktárgy”-ra, majd hazaindultunk.
 

Másnaptól már kezdődött is a munka, ami az első napokban csak technikai összeállást, próbákat, finomhangolást jelentett. Néhol felszabadult egy-egy délután, ilyenkor többedmagammal a belvárost vettük újból célba. A „ládázás” nem jöhetett szóba eleinte, hisz nem ismertem a távolságokat, lehetőségeket. Később kiderült, hogy a számunkra ingyenes metróval, vagy a hihetetlenül olcsó taxival (2 yüan/km~50 Ft) bárhová el lehet jutni. Bár a taxiban az a nehezítés, hogy egy kukkot sem beszélnek angolul és néha eltévednek :)

Meglátogattunk egy városrészt, amit egyszerűen csak Electronic World-nek hívnak. Itt szinte mindent lehet kapni, ami ma megtalálható az elektronikai piacon. Fura módon azonban GPS-t nem találtam, néhány autós navigációs eszközön kívül :( Egy másik alkalommal sikerült elvetődnünk a Wangfujing-ra, ami az itteni Váci utca, óriási üzletekkel, a legmodernebb plázákkal. Itt egy gyanús szobor feltűnt nekem, ami egy riksát ábrázolt, majd beugrott, hogy ez is egy virtuális láda. Nem kell mást tenni, csak beülni a kocsiba és lefotózkodni! Megvan az első kínai ládám!
 

A következő alkalommal a Láma Templomba sikerült eljutnom. Ide már direkt a „láda” miatt jöttem, de a helyet egyébként is kár lett volna kihagyni. Fura egy tibeti vallási központot itt látni, tekintettel a két nép közti szembenállásra, de az épület persze jóval régebb óta itt áll, mint a konfliktus keletkezett. Itt székel a pancsen láma is, aki a dalai után a második. Gyönyörű hely, itt találkoztam először igazán a kínai művészet aprólékosságával, a gazdag részletek ámulatbaejtőek. A cache pedig nem egyéb, mint az itt található 25 méteres Maitréja buddha szobrához kapcsolódó tábla, miszerint a Guinness Book of Records ezt a világ legnagyobb egy darabból faragott buddha szobrának nyilvánította.
 

A közelben található egy másik cache, ami a Konfuciusz-templomban található. Ez szintén csodás hely, kicsit talán kevésbé látogatottabb, mint az előző, de talán épp ezért sokkal alkalmasabb egy kis pihenésre, elmélkedésre. A cache maga Konfuciusz szobrának talapzatán található, azt kell a rejtőnek elküldeni e-mailban, hogy mit ábrázol az oldalán lévő faragvány.

Egy hosszabb délután próbálkoztam két ládával, az előbb említett Tian’anmen-téri emlékművel és az Ég Temploma (Tiantan) parkjában található egyetlen hagyományos cache, egy falba rejtett filmes doboz. A téren hamar végeztem, hisz itt csak a megadott pontra kell állni, majd egy fotót készíteni magunkról és az emlékműről.

A Parkban sajnos nem jártam szerencsével, a dobozkát nem találtam. A kínai emberekre jellemző, hogy bár sokan sétáltak a közeli járdán, senkinek sem tűnt fel egy vakuval a falat vadul villogtató turista :). A parkban azért sétáltam egy jót, amit nem bántam meg, mert ugyan töksötét volt, de ez itt senkit nem zavart. Többen énekeltek séta közben, sőt egy idősebb hölgy egy hordozható karaoke segítségével gyönyörű operaáriákat adott elő. Egy másik helyen egy idősebb úr játszott a helyi népi hangszeren (banhu) ami két húros és leginkább egy húsklopfolóra hasonlít. Egy másik illető itt megszakította a sétáját, majd a legnagyobb nyugalommal dalolni kezdett a banhu dallamára valami népdalt. Egy kicsit odébb egy tapsolós-mondókás csapattal találkoztam, amott pedig egy szaxofonos fújta. Hangulatos hely :)
 

Az utolsó napokban sikerült elkeverednem a Nagy Falhoz, ahol ugyan (még) nincs láda, de azért megéri ide eljönni. A taxis 500 yüanért hozott el ide, s vitt pár óra múlva vissza.

Legvégül a Tiltott Várost kerestem fel, a császárok volt lakóhelyét. Csodálatos hely, rengeteg szép épülettel. Itt egy bizonyos üvegvitrin volt a cache, illetve az, ami benne van...